A Ducati 100 éve:
A rádióhullámoktól a MotoGP trónjáig

A Ducati idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját, hiszen a vállalat története 1926. július 4-én kezdődött. Bár ma a világ leggyorsabb és legvörösebb motorkerékpárjairól ismertek, a cég eredeti profilja egészen más volt, a kezdeti sikert az elektronika és a precíziós gyártás hozta meg számukra.

A rádiótechnika úttörői

​A Ducati név először 1924-ben vált világhírűvé, amikor Adriano Cavalieri Ducati feltalált egy olyan rövidhullámú rádiót, amellyel sikerült rádiós kapcsolatot létesíteni Olaszország és az USA között. Ezen sikeren felbuzdulva Adriano, a testvéreivel Bruno-val és Marcello-val, valamint édesapjukkal Antonio-val 1926-ban megalapították a Società Scientifica Radio Brevetti Ducati (Ducati Rádió Szabadalmak Tudományos Társasága) nevű vállalatot. Adriano folytatta kutatását a rövidhullámú rádió fejlesztésével és még ebben az évben létrehozta a legelső Ducati terméket, a „Manens” kondenzátort.
​Az 1930-as évekre a cég elképesztő növekedésen ment keresztül, emberek ezreit foglalkoztatták, amivel Olaszország egyik legnagyobb vállalatává váltak. Az SSRBD (a cégnév rövidítése) termékpalettája rendkívül széles volt, gyártottak kondenzátorokat, rádiókat, kamerákat, irodai belső kommunikációs eszközöket, elektromos borotvákat és számológépeket is.

​A háború és az „Operation Pancake”

​A második világháború alatt a Borgo Panigale-i gyár hadiüzemmé vált az olasz, valamint a német hadsereg számára. Egyik legfontosabb hadi termékük a csúcstechnológiás Bimar (binocolo marino) távcső volt (és egyéb elektronikai alkatrészek, lőszerek). Ezek az optikai eszközök kiemelkedő minőségükkel valódi taktikai előnyt biztosítottak a német haditengerészetnek az atlanti-óceáni csatákban.
​Pontosan e stratégiai jelentőség miatt vált a gyár célponttá. 1944. október 12-én 700 amerikai bombázó repült át Bologna felett és 1300 tonna bombát dobott a városra. A Flying Fortress, a Marauder és Liberator bombázók fő célpontjai a Ducati üzem, a lőszerraktárak és a vasútállomások, valamint a reptér voltak. Az USAF az „Operation Pancake” küldetés keretében porig rombolta a gyárat. Ez a pusztítás kényszerítette ki a profilváltást, valószínűleg a bombázás nélkül a Ducati folytatta volna az elektronikai termékek gyártását.​

A motorizáció kezdete: A Cucciolo (Kutyus

A háború után Olaszország agrárországból, ipari társadalommá alakult és a munkásoknak olcsó közlekedési eszközre volt szükségük. A Ducati vezetése Torinóban a SIATA műhelynél talált rá a megoldásra, egy kerékpárra szerelhető 50 köbcentis, négyütemű motorra, amelyet Cucciolo-nak neveztek el. Mivel a Siata nem tudta kielégíteni a keresletet, a Ducati kormányzati hitelből megvásárolta a jogokat és a szerszámokat, majd új gyárat épített Borgo Panigale-ban. 1950-re több mint 200.000db Cucciolo-t adtak el.
​Érdekesség, hogy eközben Japánban Soichiro Honda szinte ugyanazt tette, Ő katonai generátorok motorjait szerelte kerékpárokra. 

A Ducati 1952-ben tette meg a következő logikus lépést és elkészítette az első komplett motorkerékpárját a Cucciolo blokk köré, amelyet azonnal versenyekre is neveztek a népszerűsítés érdekében. Így született meg a Ducati 60.

​Fabio Taglioni és a Desmo-technológia

​1954-ben érkezett a céghez a főmérnök Fabio Taglioni, akit a Mondialtól csábítottak át. Első nagy sikere a Marianna 125 volt, amely közúti versenyeken (pl. Milánó–Taranto) bizonyított.
Taglioni első desmodromikus vezérlésű motorja az 1956-ban megjelent 125 GP Desmo volt (egy háromtengelyes 125-ös egyhengeres), amely megszerezte a márka első Grand Prix-győzelmeit is.

A technológiát barátja, Enzo Ferrari javaslatára fejlesztette ki, akit lenyűgözött a Mercedes W196-os F1-es autójának rendszere. A desmo lényege, hogy a szelepeket nem rugók, hanem egy mechanikus szerkezet kényszeríti a nyitásra és zárásra, ami jobb hatásfokot és megbízhatóságot eredményez.

​Taglioni egy ideig ugró lovas (Cavallino Rampante) logóval díszítette motorjait Francesco Baracca gróf, az első világháborús repülős hős tiszteletére (aki Taglioni apjával repült, korábban pedig a lovasságnál szolgált és a háború utolsó hónapjaiban esett el). Mivel azonban Baracca édesanyja a logót már Ferrarinak adományozta, Enzo kérésére a Ducati végül elhagyta a használatát.

​Válságok és a V-twin születés

Az 1960-as és 80-as évek között a Ducati többször a csőd szélére került. A túlélés érdekében gyártottak Triumph Herald autókat az olasz piacra, mezőgazdasági dízelmotorokat, sőt, a Lancia számára is szereltek össze Ferrari motorokat.
​1970-ben azonban a vezetőség úgy döntött, hogy a kis egyhengeresek helyett a szupermotorok felé nyitnak. Taglioni ekkor tervezte meg az első 90 fokos V-twin motorjait. Bár az 1971-es 500-as GP-motorjuk a kétüteműek dominanciája miatt nem volt sikeres, a GT750 közúti modell legendává vált. 1972-ben a brit Paul Smart egy ilyen alapú motorral nyerte meg az Imola 200-at

A versenysikerek korszaka

​1978: A legenda, Mike Hailwood visszatér a nyugdíjból, és egy 900SS alapú motorral megnyeri a Man-szigeti TT F1 világbajnokságot.

​1981-1984: Tony Rutter négy világbajnoki címet nyer a TT F2 osztályban egy 600-as V-twinnel.
​

1986: A Cagiva vállalat (Castiglioni testvérek) menti meg a céget a csődtől. Ekkor indul az első vízhűtéses, négyszelepes korszak (Bol d’Or 24 órás), ami az 851-es modellhez vezetett

1990: Raymond Roche megszerzi a Ducati első World Superbike (WSBK) bajnoki címét a 888-as motorral

1994: Megjelenik a 916-os, amely dizájnjával és technológiájával globális ikonná tette a márkát és megmentette a vállalatot.

A márka a Cagiva Group után többször cserélt tulajt, jelenleg az WV csoporton belül az Audihoz tartozik. (Azon belül is a Lamborghini-hez)

​A Ducati mára a motorsport csúcsára ért. A MotoGP-ben betöltött dominanciájukat jól mutatja, hogy 2020 óta hat gyártói és négy versenyzői világbajnoki címet gyűjtöttek be, beteljesítve azt az utat, amely egy lebombázott gyár romjai közül indult el 1944-ben.