Körülbelül nyolc évtizeddel ezelőtt egy tehetséges mérnök a kaliforniai Los Angelesben úgy döntött, hogy szabadidejében megvalósítja legmerészebb álmát, és az alapoktól kezdve autót épít. Az eredmény egy hihetetlenül áramvonalas, középmotoros, kétüléses autó lett, amely időtálló custom autó-ikonná vált.

A neve Norman Timbs volt, és az idősebb rajongók e nagyszabású projekt mellett a versenyautók alatti negatív nyomás (más néven ground effect) alkalmazásának úttörőjeként vagy Lou Moore Blue Crown Spark Plug csapatában való közreműködéséért emlékeznek rá, amely három egymást követő évben megnyerte az Indianapolis 500-as versenyt. Timbs junior mérnökként dolgozott a Tuckernek, valamint a legendás kerékgyártó Halibrandnak is, és a cég számos korai termékét tervezte, köztük a híres gyorsváltós hátsó tengelyt. Timbs rajongott a kompresszoros V16-os motorral hajtott Auto Union (a mai Audi) streamlinerekért, amelyek a második világháború előtt uralták az európai Grand Prix-színteret, s ezek a fantasztikus gépek szolgáltak inspirációként a remekművéhez.
A történet szerint az ötlet valamikor az 1940-es évek közepén szivárgott a fejébe. Gondolatait papírra vetette, több részletes vázlatot készített, amelyek végül több, 1:4 méretarányú agyagmodellhez vezettek. Miután megállapodott a végleges tervben, Timbs elkezdte megépíteni a lélegzetelállító, kétüléses roadster alvázát, mégpedig úgy, hogy egy sor repülőgép minőségű krómozott acélcsövet hegesztett össze, ami ma már a modern berendezések segítségével sem könnyű feladat, de az 1940-es években, amikor ez sikerült, egyenesen fekete mágiának számított. Ennek ellenére a tehetséges mérnöknek sikerült.
Ezután a 117 hüvelykes (297 cm) tengelyt elöl egy Ford gerendatengelyből álló felfüggesztési rendszerrel szerelte fel, míg hátulra egy egyedi, független lengőtengelyt készített egy merev Packard középső szekció köré. A 17,5 láb (5,3 m) hosszú karosszériához Timbs egy fából készült bakot készített, majd felkereste az Egyesült Államok akkori egyik legjobb egyedi építőjét, Emil Diedtet, akivel a Blue Crown Spark Plug autókon való munka során kötött barátságot. A páros körülbelül 100 egyedi alumíniumlapot kalapált ki, amelyeket később két részre hegesztettek össze.
A mérnök áramvonalas, aerodinamikus karosszériát akart, kevés hézaggal, illetve inkább hézagmentesen. Így nem volt motorháztető, csomagtérfedél vagy ajtónyílások. Az egyetlen rés az első és a hátsó részt választotta el. Utóbbi egy elektronikusan működtetett hidraulikus rugós tagnak köszönhetően gombnyomásra felemelkedett, hogy hozzáférhetővé váljon a motor és a pótkerék.
Mindent egy szerény megjelenésű hűtőrács, krómozott lökhárítók, mindkét oldalon egy-egy lépcsőlemez, egy pár Packard fényszóró, egy 1938-as Fordból átvett kis hátsó lámpák és egy egyszerű roadster-szélvédő tett teljessé. A pilótafülkét az orr felé helyezték el, hasonlóan a már említett Auto Union versenyautókhoz. A hatalmas karosszériához képest rendkívül kicsi volt, és a vezetőn kívül egy utas alig fért el benne. Timbs később barna bőrrel kárpitozta, és motorsportból származó műszerek sokaságával látta el.
Az autó alapja egy 1947-es Buick „Super 8” motor volt, amely a 2200 kilós autót 120 mérföld/órás sebességre hajtotta. A fő alváz öt hüvelykes acélcsövekből épült fel, amelyek a hátsó tengely fölött rúgtak fel. A sima vezethetőség érdekében egy módosított 1947-es Ford felfüggesztést alkalmaztak.
Az 1948-ban elkészült, elképesztő járművet egyedi aranyszínű bordó festéssel látták el, és minden alkalommal, amikor az utcán közlekedett, leesett az emberek álla. Egy évvel később, 1949 októberében a Motor Trend magazin második számának címlapján szerepelt, és a következő években is nagy figyelmet kapott a különböző autós kiadványoktól.

Sajnos ez az autós műalkotás, Gary Cerveny otthonával és 76 ritka járműből álló gyűjteményével együtt, 2018 novemberében a Woolsey-tűzben megsemmisült. De az alváz megmaradt, és a Norman Timbs Special hamarosan feltámad hamvaiból, mivel jelenleg teljes restauráláson esik át.