Az első és eddig egyetlen magyar versenyző a F1-ben Baumgartner Zsolt. 1981 Január 1-én született Debrecenben. 1997-ben a német Formula–Ford, majd 1998-ban a brit Formula Renault Winter-sorozat futamain vett részt. 1999-ben az európai Formula–Renault-sorozatokban versenyzett. 2000-ben és 2001-ben a német Formula–3-as bajnokságban indult. 2001-ben debütált a nemzetközi Formula–3000-es szériában, Alain Prost csapatával. A 2002-es szezonra a címvédő istállóhoz szerződött, és a Nordic Racing pilótájaként a szezon összes versenyén elindult. Összesen egyszer, a szezonzáró monzai futamon volt pontszerző. 2003-ban a Coloni Motorsport versenyzője volt. Ebben az évben a Formula–1-es Jordan-istálló egyik tesztpilótája is lett. A 2003-as magyar nagydíj szombati szabadedzésén a Jordan versenyzője, Ralph Firman balesetet szenvedett, és nem indulhatott a futamon. Baumgartner Zsolt, mint a csapat tesztpilótája kapott lehetőséget Firman helyett. Az időmérő edzésen tizenkilencedikként végzett. A futamot nem sikerült befejeznie, miután a 34. körben motorhiba miatt leállt a versenyautója. A bajnokság következő fordulójában, az olasz nagydíjon is ő indult Firman helyett. Ezen a futamon a tizenegyedik helyen ért célba, két kör hátrányban a győztes Michael Schumacher mögött. Az ezután következő versenyre Firman visszatért a csapathoz. Baumgartnert 2004-ben a Minardi csapata szerződtette le a teljes szezonra, ezzel ő lett az első közép- és kelet-európai autóversenyző, aki egész éves szerződéssel rendelkezett a Formula–1-ben. Első kiemelkedőbb eredményét a monacói futamon teljesítette, ahol kilencedik lett. Indianapolisban, az amerikai nagydíjon megszerezte Magyarország első pontját a világbajnokságok történelmében, nyolcadikként zárt. Ezt követően egyszer sem végzett az első tizenöt között, és az év végén elhagyta a csapatot. Forma-1-es pályafutása ezután véget ért.
S most tegyünk egy kis kitekintést a magyar autóversenyzés következő éveibe!
A magyar autóversenyzés jövője tartogat érdekességeket. Nemrég a Hungaroringen bemutatták a Digital Twin projektet, amely lehetővé teszi az online részvételt a versenypályán száguldó autók küzdelmében. De mi is pontosan ez a projekt?
A Digital Twin egy olyan fejlesztés, amely a valóságban zajló versenybe helyezi a szimulátor használóját. Tehát virtuális környezetbe lehet belehelyezkedni, ami mögött nemcsak a számítógép van, hanem valódi környezet is. Ez a Blended Reality, amelyben részt vehetünk, de mégsem vagyunk teljesen benne. 5G-n keresztül továbbítják az adatokat. Nagy pontosság szükséges ahhoz, hogy távolról is részt lehessen venni a valódi járművek versenyében.
A Digital Twin forradalmasíthatja az autóversenyzést, hiszen mindenki beülhet egy ilyen virtuális autóba. Nemcsak szórakozás, hanem valódi alkalmazási lehetőségek is várhatók. A jövőben akár egy Forma-1-es futam résztvevőivel is összemérhetjük képességeinket az interneten keresztül, mint “kanapépilóták”.
Add meg az e-mail címed és kattints az alábbi gombra, hogy különleges akciókat és prémium ajánlatokat kaphass
Ajándékozza meg szeretteit 365 Oldtimer Musem ajándékutalványával! Megvásárolható a múzeumban.