Szereti a Brit autókülönlegességeket? Olyan járműveket nézhet meg amiket szinte sehol az országban! Mindezt a főváros közepén? Látogasson el hozzánk, ahol 2000 négyzetméteren rengeteg autó és motorkerékpár várja, hogy megtekintse. Várjuk szeretettel a 365 Oldtimer Múzeumba a Kolosy térnél, 10:00 órától este 19:00 óráig a legújabb brit tematikai kiállításunkon.

A TVR egy Brit autógyártó, nevét az alapítóról, Trevor Wilkinsonról kapta 1947-ben. Trevor már 14 évesen otthagyta az iskolát és mérnöktanoncnak jelentkezett egy helyi szervíznél. 1946-ban vett egy korábban kerékgyártó üzemet szülővárosában, Blackpool-ban. Itt kezdett mérnöki munkákat végezni, s alapította meg cégét, a Trevcar Motors-t. 1947-ben csatlakozott hozzá Jack Pickard, ezután át is nevezték a céget TVR Engineering-re. Az első autót maguk az alapítók építették, mely 1949-ben látott napvilágot és a TVR No. 1 nevet kapta. Az autó alapját egy csőváz biztosította, a fék és futómű alkatrészek egy Morris 8-asból kerültek bele, motorja pedig a Ford 100E volt. Az autó karosszériáját Les Dale készítette alumíniumból. Trevor hamar rájött, hogy sokkal költséghatékonyabb, és könnyeb, ha üvegszálat használ. Ezt az autófejlesztési filozófiát használja a TVR a mai napig. Autóik könnyűek, gyorsak, front motoros, hátsókerekes fenevadak, versenysportban népszerű csővázzal. De ne szaladjunk annyira előre. Nagyjából 5 fő részre oszthatjuk a TVR történetét, tulajdonos váltásonként.

1. 
   tulajdonos (1947-1965): Trevor Wilkinson
   
   A már korábban említett No. 1-es TVR még a karosszéria elkészítése előtt Les Dale összetörte. Helyreállítás után British racing zöld színre lett fényezve és Trevor unokatestvérének lett eladva mindössze 325 angol fontért. Az első modell eladása után nekilátott a No. 2-nek, mely műszaki alapját a No. 1 adta, de az első futóműben változás történt. Keresztlengőkaros első futóművet épített be az első tengelyen lévő laprugóval. A karosszériáját ismét Dale készítette.
   Hamar vevőre talált a No. 2 is. A No. 3-nál lecserélték az oldalt szelepelt Ford motort, egy 1.2 literes 4 hengeres OHC (felül vezérelt) motorra az Austin A40-ből.

 1953-ban bemutatták a TVR Sport Saloon-t, melyet 1954-től meg is lehetett venni 650 angol fontért. Az autó igen impresszív számokkal büszkélkedhetett. Mindössze 635 kg volt és 0-100-ra 13 másodperc alatt repítette az 1.2 literes motor.  1955-ben új vázat terveztek az autónak és ehhez elől-hátul független kerékfelfüggesztést kapott, melyet a bogárból kölcsönöztek. A limuzin után 1956-ban érkeztek az exkluzívabb karosszéria variánsok. Előbb kabrió aztán a vásárlók véleményére figyelve kupé. Mindehhez megérkeztek az újabb erőforrások a korábbiak mellé. Az 1.2 -es Coventry Climax FWA motort és az 1.5-ös MGA. Mindeközben szerződést kötöttek Ray Saidel-lel, aki Amerikába adott el TVR-eket ezek után.

 Az 1958-ban debütált TVR Granturában már kapható volt a Ford 105E OHV (felülszelepelt) motorja. Sokak érdeklődését keltette fel a kis fastback. Mai szemmel hihetetlen 421 kilogrammos autót már vitték Amerikába is. A Grantura második generációjába, már 1,7 literes motort is szereltek 1959-ben. Mindeközben a gyár komoly pénzügyi gondokkal küzdött. 1958 októberére 10.000 angol fontnyi tartozást halmozott fel a bankban és csak 10 autót gyártottak ebben az éveben. Emellett az amerikai kereslet is megcsappant. A cég láthatóan kezdett összeomlani és ezt a vezetők is világosan látták.  1958 október 30-án a cég hivatalosan felbomlott, majd újra egyesült Layton Sports Car Limited néven. ’58  decemberében máris 15.000 angol fontot pumpált bele a cégbe a vezetősége annak érdekében, hogy legyenek alkatrészek raktáron az autók összeszereléséhez. ’59 februárjában létrejött a Grantura Engineering Limited is. Adóoptimalizálási szempontok miatt történt a változás, mert így nem kellet a 33%-os adót megfizetni, mivel kit-carként volt árulva és nem a mechanikai alkatrészek gyártója (Layton Sports Car Limited), hanem a végfelhasználónak értékesítő (Grantura Engineering Limited) számlázott. Bár 1959-ben az Autocar magazin írt a 3 oldalas cikket a Grantura technikai fölényességéről, a gyár továbbra is csak 1 autót tudott legyártani havonta úgy, hogy 15 autó már előre ki volt fizetve, viszont az alkalmazottak nem voltak kellően szakképzettek, hogy a gyártást gyorsítani lehessen. 

Ennek okán került Wilkinson helyére Henry Moulds, mint gyártásért felelős igazgató. Ray Saidelel amúgy sem felhőtlen viszonyuknak ’59 májusában vége szakadt. Derek Harris megpróbálta meggyőzni Ray-t, hogy vegyen át 50 autót évente az eddigi 25 helyett. Ray egész egyszerűen felált az asztaltól és hazament a megbeszélésről. Júniusban írt egy levelet, amiben közölte, hogy ez őrültség, pláne az egyébként is akadozó gyártással karöltve. Amerikai kontakt híján felvették a kapcsolatot a washingtoni Continental Motors-al, akik az Észak amerikai forgalmazója volt a szintén Brit Elva gyártónak. El is küldtek Washington-ba 2 autót, de az együttműködés nem tartott sokáig, ugyanis a céget bezáratták, mert a cég vezetőjét Walter R. Dickson-t börtönbe zárták csalás miatt.

Hogy megtudd, hogy alakult a TVR további sorsa ezen nehéz időszak után, iratkozz fel a hírlevelünkre: