365 NAPI HÍRLEVÉL

MERCEDES 190E EVO II

🚗Mercedes 190E Evo II – 33 éves a „Szörny” 🛞

Nálunk itt a 365 Oldtimer Museumban jelenleg 14 különböző Mercedessel és még rengeteg más kulináris autócsodával találkozhattok, a német tematikájú kiállításunkban. A Mercedesek között van egy 1991-es CE230 is, mely a jelen cikkben is említett 190E Evo II-nek karosszériatestvére.
Nem véletlen az, hogy az autótörténelemben egész oldalak vannak teleírva ezzel a sportszedánnal. Az 1990. március 8-án rendezett Genfi Autószalonon mutatkozott be először a 190E Evo DTM változatából készült utcai verzió. A mindössze 502 legyártott darab mindegyike mélykék-fekete metál színben tündökölt. Ekkora teljesítmény mellett nem elengedhetetlen a leszorító erő sem, ezért is kapott az Evo II előre és hátulra is növelt méretű, 2 pozícióban állítható spoilert. Az előző modellhez képest, elől 21,2, hátul pedig 57,1 kilogrammal több leszorítóerőt generáltak a korábban említett spoilerek. Ezen felül egy merevebb, erősített karosszériával és mesterien megalkotott 17-es kerekekkel készült. A gépházfedél alatt dobogó 2,5 literes 16 szelepes Cosworth szív, korának kiemelkedő csúcsa volt a maga 232 lóerejével. Ez lett a Mercedes-Benz utolsó olyan versenymotorja, melyet még nem az AMG tervezett. Az Evo II hét egész egy tized másodperc alatt gyorsult fel, álló helyzetből 100 kilométeres tempóra, végsebessége pedig 250km/h volt. A szinte hihetetlen 235 Newtonméter nyomatékot a motor 5000-6000-es fordulatszámtartomány között adta le. Az éppen, hogy 1300 kilogrammos kaszniba rejtettek még számos érdekességet, ezek közé tartozik a három állású futómű. Bizony, az Evo II futóművét három állásba lehetett tenni, a kormányoszlop oldalán elhelyezett kapcsoló segítségével. A utasok komfortjáról az utastérben elhelyezett négy sportülés gondoskodott. Minden legyártott darab, egyedi gyártási számát a váltókaron viselte. Ahogyan korábban, úgy most is a váltót úgymond „fordítva” (angolul: dogleg) szerelték. Ami annyit tesz, hogy balra fent volt a rükverc, alatta az egyes és a többi fokozat pedig ezt követve. Ennek az volt a lényege, hogy a vezető induláskor kettesbe, előrefelé tolja a váltót, ami gyorsabb váltást eredményez. A Mercedesnek 1991-ben hozta el a típus a DTM-ben a konstruktőri bajnoki címet, majd 1992-ben Klaus Ludwig elnyerte emellé az egyéni trófeát is. Első női futamgyőzelmet aratott, ugyanebben az éveben Ellen Lohr. Az utcaihoz képest, a versenyváltozat tömegét 300 kilogrammal csökkentették, míg teljesítményét 300 lóerőre növelték. Ezzel sikerült elérniük az akár 300 kilométeres óránkénti sebességet. A modell hazánkban is megfordult, Móczár Péter több bajnoki címet is bezsebelt és Zengő Zoltán is többször győzött vele. 1988 és 1993 között a 190E 50 trófeát nyert a Mercedes DTM(Deutsche Tourenwagen Masters) versenycsapatának. Az 1992-ben Klaus Ludwig az Evo II-vel, a szezon 24 versenyéből 16-ot nyert meg, ezzel hozzájuttatva a Mercedest az első DTM bajnokság győzelméhez. Még azelőtt hogy 7-szeres Formula 1-es világbajnok lett volna, maga Michael Schumacher is versenyzett a Mercedes DTM csapatában a 65-ös rajtszámmal, egy 190E Evo II kormánya mögött. A Mercedes-Benz 190E Evo II az autótörténelem egy kitörölhetetlen darabkájává vált, lenyűgöző formája, versenyeredményei és elképesztő vezetési élménye miatt.

Iratkozz fel hírlevelünkre

Add meg az e-mail címed és kattints az alábbi gombra, hogy különleges akciókat és prémium ajánlatokat kaphass

hacklink sehmuz teosbet teosbet giriş teosbet güncel giriş efesbet efesbet giriş efesbet güncel giriş galabet galabet giriş galabet güncel giriş idata randevu betoffice betoffice giriş betoffice güncel giriş betoffice mobil casinolevant casinolevant giriş casinolevant güncel casinolevant güncel giriş vidobet vidobet giriş vidobet güncel vidobet güncel giriş casinolevant806 com betpipo betpipo güncel giriş betpipo güncel betpipo giriş wbahis wbahis giriş wbahis güncel wbahis güncel giriş romabet romabet giriş romabet güncel romabet güncel giriş galabet galabet