Mire kiverekedte magát a világ a 70-es évek cigifüsttel és káosszal átitatott, olajválsággal megfűszerezett sötét verméből, már egy teljesen átalakult fogyasztói réteg alkotta piac várta. A BMW válasza erre egy olyan közép-motoros sportautó volt, ami felvette volna a versenyt a Porsche-val is akár. Ennek a Group-5 versenyekre szánt versenyautónak a motorját vértezte fel elég keményen az M5-höz. Most mondhatnánk, hogy más modellek is kaptak már erős motorokat, de az E28 egy utcai sedan volt egy konkrét versenymotorral az orrában. A korábban magasztalt erőforrás egy 6 hengerrel és 286 lóerővel megáldott szívó motor volt. Az M5 blokkjáról továbbá azt is érdemes elmondani, hogy a hengerenkénti pillangószelepes, 3,5 literes blokk, már 4500-as fordulattól 340Nm-t adott le. Ehhez lett házasítva egy 5 sebességes manuális váltó, önzáró differenciálművel (sperrdifivel). A mai elvárásoknak ugyan nem felelne meg ez a bitang erő, de ettől függetlenül is nyugodtan fejet hajthatunk az 1986-os M5, 6.9 másodperces 0-100-as gyorsulása és a valamivel 250km/h feletti végsebessége előtt. Ez a fajta versenytechnika utcai autóban hatalmas újdonság volt azoknak, akik nem Ferrarikon és Lamborghiniken szocializálódtak. Az autó belseje éppen oly fontos, mint a külseje, ebben a tudatban készült ez a német gépsárkány is. Olyan szinten vezetőközpontú volt a kiépítése a beltérnek, hogy az egész középkonzol meg volt döntve a sofőr irányába. A luxus nem csak formák és kényelem, de anyagok tekintetében is megjelent, ezt bizonyította az is, hogy még a kormányoszlopot és a műszerfal egészét is bőr borította tetőtől talpig. A belsőnél maradva, elsőre valószínűleg, a USS Enterprise juthat eszünkbe a kismillió különböző gombra tekintve. A dolog humoros oldala az, hogy csak a két első ülés elektromos vezérléséhez 20 gombot létesítettek, de ez sem egy probléma inkább csak érdekes kórtörténeti jelenség. Ha tekintetünket a belső visszapillantó felé vetettük, akkor a tükör felett egy panelt pillanthattunk meg, ami a biztonsági övek állapotán kívül még 8 egyéb hibára hívhatta fel a figyelmünket. Amikor azt mondom, hogy szinte minden is elektromosan állítható volt akkor arra gondolok, hogy még a két elülső fejtámla is, ami nem egy rendhagyó dolog, a mai napig sem. Az M5 ezen felül 4 elektromos ablakkal, állítható lábtámasszal (csak a vezető ülésnél) és megközelítőleg 7 darab aprócska M-Performance logóval rendelkezett. Valószínűleg az M5 rajongókban most megfagyott a vér is. Ugyan hihetetlenül hangzik, de egykoron a gyártók nem verték nagydobra a növelt teljesítményt. Az autó külsején is, leszámítva a légterelőket elől és hátul, szinte alig-alig volt kiszúrható az a pár M-széria logó. Az eleve csekély 2241 példányszámban legyártott modellből, közel 1300 Amerikai kivitel készült. Azért emeltem ki az amerikai modelleket, mert azok fél bézs, fél fekete belsőt és indokolatlanul gigászi lökhárítókat kaptak. Ez nem a BMW hibája volt sokkal inkább az amerikai sztenderdeké. A modell 1984 és 1985 között készült. Összegezve az 1985-ös M5 nem csak az egyik utolsó „cápa” BMW de az a BMW is volt, ami lefektette a mai M5-ök alapjait ezzel felírva magát örökre az „autó-hírességek csarnokába”.
(írta – Baczoni Márton Gyula)