A Ferrari F40 egy középmotoros hátsó-kerék meghajtású sportkocsi amelyet Nicola Materazzi tervezett a Pininfarina tervező stúdióval karöltve.
1987-től 1992-ig gyártották, az LM és GTE versenyautók gyártása 1994-ig, illetve 1996-ig folytatódott. A szintén Materazzi által tervezett 288 GTO utódjaként a Ferrari 40. évfordulójának megünneplésére tervezték, és ez volt az utolsó Ferrari autó, amelyet Enzo Ferrari személyesen jóváhagyott. Abban az időben ez volt a Ferrari leggyorsabb, legerősebb és legdrágább autója.
Az F40-et 1987. július 21-én mutatták be a maranellói Civic Centerben. Materazzi szerint a bemutatóra eredetileg a Frankfurti Autószalonon került volna sor, de a Fiat ekkor mutatta be az Alfa Romeo 164-et. és a kettő összecsapása nem tett volna jót a promóciónak. Ezért Enzo Ferrari makacssága miatt az autó prezentálását több mint két hónappal eltolták. A projekt kezdetétől (1986. június) a bevezetésig számítva az autót tizenhárom hónap alatt fejlesztették ki.
Az erő a 288 GTO IHI négyütemű, 90 fokos ikerturbós és intercooled V8-as motorjának nagyított, nagy fordulatszámú, 2,936 cc (2.9 L; 179.2 cu in) változatából származott, amely 478 LE (471 LE; 352 kW) csúcsteljesítményt generált 7,000 fordulat / percnél és 577 N⋅m (426 lb⋅ft) nyomatékot 4,000 fordulat / percnél, a gyártó állítása szerint. [1] A sebességváltó, a nyomatékgörbék és a tényleges teljesítmény különbözött az autók között. Az F40 katalizátor nélkül működött 1990-ig, amikor az amerikai előírások kibocsátás-ellenőrzési okokból kötelezővé tették őket. Az oldalsó kipufogócsövek vezetik a kipufogógázokat a hengerek minden egyes bankjából, míg a központi cső vezeti a turbófeltöltők wastegate-jéből felszabaduló gázokat. Az F40 ikerturbós V8-as motorja volt a Ferrari utolsó kényszerindukciós motorja a 2014-es California T-ig.

A brunei szultán által vásárolt tizenegy ismert Ferrari F40 közül tíz optikai és teljesítménybéli módosításon esett át, amelyeket az olasz Pininfarina autótervező cég hajtott végre, kilenc autót pedig Paolo Garella, az 1990-es évek Pininfarina prototípus-menedzserének felügyelete alatt módosítottak.
Paolo Garella felügyelete alatt kilenc Ferrari F40-et módosított a Pininfarina. Ez hét közúti autót és két Ferrari F40 LM-et tartalmazott. A hét egyedi utcai autó F40-ből. Ezt a hét kocsit légkondicionálóval, rádióval, elektromos ablakokkal és dönthető kormányoszloppal is felszerelték, a szultán külön kérésére.
A brunei szultán a Ferrari által gyártott tizenkilenc Michelotto F40 LM közül kettőt is megvásárolt.
A tizenegy Ferrari F40-es közül csak három cserélt gazdát Brunei szultánjától. Az egyik ilyen autó az eredeti F40 LM volt, amelyet 1992-ben vásároltak Brunei-nek, és amely azóta négy különböző tulajdonoson ment keresztül, mielőtt végül Shinji Takei vásárolta meg 1996-ban. A másik két jármű a jobbkormányos, átalakított sárga F40 és a szintén jobbkormányos, matt szürke F40 volt, mindkettőt John Collins, egy Ferrari kereskedő, aki a Talacrestnek, a Ferrari brit specialistájának dolgozott, visszavásárolta a Brunei királyi családtól.
A matt szürke autót a 2000-es évek elején alakították át Rosso corsa külsőre, LM ülésekkel. 2018-ban azonban az autót visszaállították matt szürke külsőre, piros csíkkal, meghagyva az LM üléseket, a munkát az angol tervező cég, a DK Engineering végezte.
A sárga autót is visszaállították eredeti konfigurációjába, Rosso Corsa külsővel és piros szövetbelsővel, miközben jobbkormányos variációban maradt. Ez az egyetlen jobbkormányos Ferrari F40 ami megvásárolható a világon.
Gubán Ádám