A Carrozzeria Ghia SpA olasz autótervező és karosszériaépítő céget Giacinto Ghia és Gariglio alapította 1916-ban Torinóban, „Carrozzeria Ghia & Gariglio” néven. Az évek során a Ghia számos karosszériát készített különböző autógyártók számára, mint például a Lancia, a Jaguar, a Fiat, a Ferrari, a Ford, a Chrysler, az Alfa Romeo, és a Volkswagen.
A cég eredetileg könnyű alumínium karosszériákat gyártott, hírnevüket pedig az Alfa Romeo 6C 1500-zal alapozták, meg, amely megnyerte 1929-ben a Mille Migliát, ami egy hosszútávú országúti verseny Olaszországban.
A Torinóban lévő gyár a második világháború bombázásai közepette 1943-ban elpusztult, a vállalkozás alapítója pedig a következő évben, az újjáépítési munkálatok közepette szívrohamban halt meg. A céget eladták Giorgio Alberti-nek és Felice Mario Boano-nak, akik megállapodásokat kötöttek más olasz és külföldi márkákkal olyan alvázak szállítására, amelyekre exkluzív, kis számban gyártott autókat lehet építeni. A II. világháború utáni években aranykorukat élték az olasz karosszériaépítők. A Ghia 1950 és 1956 között különböző Ferrari alvázak karosszériájáért is felelős volt, például a Ferrari 195 Inter, amelyből mindössze 11 Ghia karosszériájú autó épült. A Ghia termékeinek gyártási száma mindig nagyon alacsony volt, ami nagy exkluzivitást biztosított.
Azonban a legsikeresebb együttműködés az amerikai óriásokkal, a Forddal és a Chryslerrel az 1950-es évektől kezdődött, ami prototípusok és sorozatgyártású modellek speciális változatainak bemutatásához vezetett. Különösen szoros volt az együttműködés a Ghia és a Chrysler, valamint annak vezető tervezője, Virgil Exner között, ami tizennyolc Chrysler Ghia Specials-t eredményezett, mint például a Crown Imperial. A korszak leghíresebb eredményei közé tartozik a Lincoln Futura és a „Norseman” luxus kupé prototípusa, amely tragikus körülmények között elsüllyedt az Andrea Doria luxushajóval együtt, mielőtt a nyilvánosság elé kerülhetett volna.
Ebben az időszakban a vállalat vegyesvállalatokat is alapított, létrehozva a Ghia-Aigle-t 1948-ban Svájcban és a Dual-Ghiát 1956-ban az Egyesült Államokban, amelynek autói a hollywood-i sztárok nagy kedvencei voltak. Ronald Reagan tulajdonában is volt egy Dual-Ghia, amelyet egy pókerjátékban veszített el az akkori elnök, Lyndon Johnson ellen.
1953-ban Boano elhagyta Ghiát, és a vállalat Luigi Segre kezébe került, először Giovanni Savonuzzi, majd Pietro Frua tervezővel az élen. Luigi Segre szerette volna külföldön is növelni a Ghia hírnevét. Kollégája, Wilhelm Karmann szintén szerette volna családja német karosszériagyártó cégét sorozatgyártóvá fejleszteni. A páros kidolgozta az akkoriban igen népszerű Volkswagen Beetle-n alapuló autó tervét, a későbbi Karmann Ghiát, amelyet Olaszországban terveztek és Németországban gyártottak. A prototípus elkészítéséhez Segre titokban vásárolt egy Beetle-t Párizsban, amelyet Torinóban öt hónap alatt átalakítottak a terveik szerint, majd visszavitték Párizsba, ahol először megmutatták Karmann-nak, aki később bemutatta a Volkswagennek. Több különböző tervező neve is felmerül a Karmann Ghia esetében, köztük Segre, Boano és Savonuzzi, de szemmel látható, hogy a designt Virgil Exner 1952-es Chrysler d’Elegance-ja ihlette. Egy koncepció, amelyet Ghia éppen a Chrysler számára épített. Szerencsére Exner követte azt az elvet, hogy az utánzás a hízelgés legőszintébb formája, és nem bánta, hogy koncepciója máshol is megjelent. Közel félmillió Karmann Ghia kupé és kabrió készült 19 év alatt. A Ghia által ebben az időszakban tervezett további híres modellek a Renault Caravelle, a Renault Floride, a Volvo P1800 és a Fiat 1500 GT. A Ghia gyártását mindenekelőtt a prototípusok és az egyszeri példányok, illetve a korlátozott szériák jellemezték.
Cikkünk folytatásában megismerjük a Ghia fénykorát követő éveket, majd a vállalkozás utóéletét, és egy kis kitekintést is teszünk, vissza az űrkorszakba, az ’50-es évekbe egy nagyon különleges autó bemutatásának erejéig.