🚗Concours d’elegance🌟
Akik otthon vannak a veteránautók világában, minden bizonnyal tudják, hogy évről-évre megrendezésre kerül Balatonfüreden a Concours d’elegance, amely az egyik legnívósabb autós eseménynek számít Magyarországon, sőt, az egész világon is. Lássuk, hogy kapcsolódik a 365 Oldtimer Múzeum ehhez a rendezvényhez!
A francia eredetű Concours d’Elegance kifejezés az „elegancia versenyét” jelenti, és olyan eseményt takar, ahol rangos járműveket állítanak ki és bírálnak el. Eredete a 17. századi Franciaországba nyúlik vissza, ahol az arisztokraták díszes, elegáns lovaskocsikat vonultattak fel a nagyközönség előtt Párizs parkjaiban a nyári hétvégéken. Idővel a lovaskocsikat felváltották az autók, és a könnyed hétvégi összejövetelek versennyé váltak a járművek tulajdonosai között. Manapság a Concours eseményeket főleg autókiállításokhoz kapcsolódva találhatjuk meg, de az Egyesült Államokban gyakran jótékonysági és adománygyűjtő célzattal rendezik meg.
Az első feljegyzett Concours d’Elegance eseményre 1899-ben került sor Párizsban. Az Automobile Club de France által szervezett esemény luxusautók választékát mutatta be. A legrégebbi, mai napig fennmaradt Concours, a Concorso d’Eleganza Villa d’Este, évente kerül megrendezésre a Villa d’Este szálloda közelében, Cernobbio-ban, Olaszországban. Itt az elsőt 1929 szeptemberében tartották. Az első észak-amerikai Concours-t 1950-ben rendezték meg a Pebble Beach Golf Links-ben Monterey-ben, Kaliforniában, amely a mai napig az egyik leghíresebb esemény. Az Egyesült Államokban a Concours az autóipari kultúra szerves része. A leghosszabb folyamatosan futó Concours a kaliforniai Hillsborough Concours d’Elegance, amelyet 1956 óta minden évben megrendeznek (1956 óta mind a Villa d’Este, mind a Pebble Beach éveket kihagyott).
A járművek bírálata egy Concours-on jóval szigorúbb és sokkal igényesebb, mint más autós szépségversenyeken. A bírálók jól képzett, tapasztalt szakemberek, akik több összetevőt is értékelnek. Csak azon járművek kaphatnak trófeát, amelyek minden szempontból tökéletesek, vagy a tökéletességhez nagyon közel állnak. Gyakran ezeket az autókat a gyárinál is jobb állapotúra újítják fel. Ugyanakkor, a klasszikus autók esetében a hangsúly az eredetiségen van, de a jó állapot alapvető feltétel. Továbbá a gyáritól eltérő módosítások sem megengedettek, az alkatrészeknek pedig meg kell felelniük az autó évjáratának és modelljének.
Concours d’elegance-t a világ számos pontján rendeznek, példa erre az USA több tagállama, Németország, Olaszország, Egyesült Királyság, Franciaország, India, Ausztrália, Svájc, Japán, és Magyarország is: májusban Balatonfüreden, szeptemberben pedig Keszthelyen tartják ezt a népszerű veteránautós eseményt.
A VIII. Balatonfüredi Concours d’elegance idén május 10-12 között kerül megrendezésre, amelyre a 365 Oldtimer Múzeum két autót is nevezett: az 1947-es Jaguar Mk4 3.5L és az 1914-es Renault Skiff Labourdette fogják idén képviselni a gyűjteményt. A rendezvény a Tagore sétányon kerül megszervezésre, ahol az ötvennél is több veteráncsodának a Balaton nyújt tökéletes hátteret. Május 11-én 8 órától kezdődik a járművek elhelyezése a sétányon, napközben programokkal várják a látogatókat, és 18 órakor kerülnek vissza az értékes veteránok a garázsba. Május 12-én ismételten 8 órától kezdődik a rendezvény, és ezen a napon 13 órakor lesz az eredményhirdetés, amelyen kiderül, melyik autó nyeri az idei Best of Show címet, amely az egyik legnagyobb kitüntetés a veteránautók világában. A két napon a rendezvény látogatása ingyenes, és maradandó élmény lehet minden korosztály számára. Találkozzunk Önökkel ott, vagy látogassanak el a 365 Oldtimer Múzeumba, amely Budapesten a Bécsi út 38-44. szám alatt található, közvetlenül a Kolosy tér mellett. Várjuk Önöket szeretettel!
Add meg az e-mail címed és kattints az alábbi gombra, hogy különleges akciókat és prémium ajánlatokat kaphass