GUZZI V50 CAFE RACER

Mandello Del Lario a Guzzi gyár központja , észak-Olaszországban. Hivatalosan is  a világ legrégebi motor gyárának számít.

1921 óta működik a manufaktúra.

Úttörőnek számítottak egy sor iparági innováció ügyében , úgy mint az első motorkerékpár állvány megtervezése. A szélcsatornát ,  illetve a nyolchengeres motor fejlesztését.

2004 óta  tagja az Unico  Azionista Piaggio csoportnak.

 A Moto Guzzit a Corpo Aeronautico Militare azaz az olasz légierő két pilótája  és egy szerelője alapította közös elhatározásuk alapján.

A nyolcvanas évek összeségében nem mondható az olasz és az európai autó, motorgyártás aranykorszakának. Főleg az erősödő japán konkurencia miatt. Így a középsúly kategóriájában szükség volt egy erős , jól kanyarodó versenytársra, amit a V50 tökéletesen abszolválni tudott a japán versenytársakkal szemben.

1976 és 1984 között gyártották. 490cc , 48 hp, négyütemű. hosszirányban szerelt , OHV, hengerenként 2 szelep , végsebessége ekkoriban 137 km/ h volt. 3790 darabot gyártottak belőle.

Leghíresebb popkulturális megjelenése Ann Margaret nevéhez köthető amikor egy reklám filmben vezette.

Iratkozz fel hírlevelünkre

Add meg az e-mail címed és kattints az alábbi gombra, hogy különleges akciókat és prémium ajánlatokat kaphass

hacklink casinolevant giriş casinolevant güncel giriş casinolevant casinolevant giriş casinolevant güncel giriş casinolevant casinolevant giriş casinolevant güncel giriş casinolevant casinolevant giriş casinolevant güncel giriş casinolevant casinolevant giriş casinolevant güncel giriş casinolevant casinolevant giriş casinolevant güncel giriş casinolevant casinolevant giriş casinolevant güncel giriş casinolevant güncel giriş casinolevant casinolevant giriş casinolevant güncel giriş sehmuzabastim sehmuz casinolevant casinolevant giriş royalbet royalbet giriş royalbet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal vip kingroyal bonus teosbet teosbet giriş teosbet güncel giriş bets10 bets10 giriş bets10 güncel bets10 güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş kingroyal bonus bets10 bets10 giriş bets10 güncel bets10 güncel bets10 güncel giriş portobet giriş portobet güncel giriş betticket betticket güncel giriş betticket giriş casinolevant casinolevant giriş casinolevant güncel giriş interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş tlcasino tlcasino giriş tlcasino güncel giriş casinolevant casinolevant giriş casinolevant güncel giriş bets10 bets10 giriş bets10 güncel bets10 güncel giriş bets10 bets10 giriş bets10 güncel bets10 güncel giriş sehmuz interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş safirbet safirbet giriş safirbet güncel giriş teosbet teosbet giriş teosbet güncel giriş teosbet mobil portobet portobet giriş portobet güncel giriş setrabet setrabet giriş setrabet güncel setrabet güncel giriş amkbet amkbet giriş amkbet güncel amkbet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş kingroyal mobil adres anadoluslot anadoluslot giriş anadoluslot güncel anadoluslot güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş jokerbet jokerbet giriş jokerbet güncel jokerbet güncel giriş safirbet safirbet giriş safirbet güncel giriş safirbet mobil adres kingbetting kingbetting giriş kingbetting güncel kingbetting güncel giriş casinolevant casinolevant giriş casinolevant güncel giriş teosbet teosbet giriş teosbet güncel giriş teosbet mobil adres galabet galabet giriş galabet güncel giriş