365 NAPI HÍRLEVÉL

M100-AS MOTOR

Az első V8-as Mercedes motor

A 365 Oldtimer Múzeum falai között jelenleg futó német tematikus kiállítás felsorakoztat számos legendás Mercedes autót is, így az 1967-es W110-es mellett kiállítva megtalálhatjuk a Mercedes 300SEL 6.3-t is, amelynek motorházteteje alatt a Mercedes egy említésre méltó alkotása, az M100-as szívómotor duruzsol.
Az említett erőforrás V8-as elrendezésű, 6,3 literes, benzinüzemű, vízhűtéses, injektoros, teljesítménye előbb 250, később pedig 286 lóerő volt. A motort a Daimler-Benz 1963 és 1981 között gyártotta, és utódja volt a hathengeres, soros M186/M189-nek (ez a motor amolyan zászlóshajónak számított). Az M100 volt a Mercedes első sorozatgyártású V8-asa, amelyet utcai használatra terveztek és építettek. Kifejlesztését többek között az is ösztönözte, hogy az amerikai óriás, a Cadillac már évtized óta épített modern V8-as motorokat, majd a Rolls Royce is piacra dobta a saját, vadonatúj V8-asát, és erre már a Mercedes sem maradhatott tétlen, ha lépést akart tartani versenytársaival a különböző piacokon. Ugyanakkor az új fejlesztésével a Mercedes nem kevesebbet, mint az elitet célozta meg, és szinte korlátlan költségvetést határozott meg a motor kifejlesztéséhez. Az M100 ennek megfelelően először az ultra luxusnak számító Mercedes W100-as sorozat erőforrásaként debütált. Ilyen autót birtokolt többek között Coco Chanel, David Bowie, Eric Clapton, Elizabeth Taylor, Elvis Presley, John Lennon, Jay Leno, Ringo Starr és Rowan Atkinson, csak, hogy néhányat említsünk a számos híresség közül, akiknek megtetszett a W100-as hihetetlen eleganciája és az M100-as teljesítménye. A motor V8-as konfigurációját az indokolta, hogy a W100-as autó nagy és nehéz volt, és az M189-es hathengeres már nem tudta teljesíteni az elvárásokat, elérte teljesítőképessége határait. V12-es motort akkoriban csak a Ferrari gyártott, a sor-8 motor pedig egyszerűen nehéz és terjedelmes lett volna, így adta magát a V8-as elrendezés. Emellett a szintén felsőkategóriás, 600-as Pullmann Mercedes-be is beszerelték az M100-as motort. 1968-ban a nagy teljesítményű Mercedes-Benz 300SEL 6.3 sportszedán is ezt a motort kapta. Múzeumunkban egy elegáns, fekete fényezésű, fekete bőrüléses példányt láthatnak kiállítva, amely króm díszítéseivel azonnal figyelmet követel, ám a motorháztető alá pillantva a hozzáértők szívét is megdobogtatja. Ez az autó is luxusjárműnek számított a maga idejében, és debütálásakor a Genfi Autószalonon is hatalmas sikert aratott. Az autó végsebessége 220 km/h volt, ami ekkora súly (több, mint 1700 kg) mellett figyelemreméltó teljesítmény. Ennek a szériának lett folytatása, ugyanis 1975-ben az M100-as motort 6.8 L-re növelték a Mercedes-Benz 450SEL 6.9-es számára. Általában „6.9”-ként hivatkoznak rá a tényleges hengerűrtartalma ellenére. A 450SEL 6.9 is a Genfi Autószalonon debütált, kifejezetten a 300SEL 6.3 utódjaként. Korlátozott számban gyártották le. Több éven át ez az autó volt a világ legjobban gyorsuló és leggyorsabb szedánja, 7,4 másodperc alatt érte el a 100 km/h sebességet és 225 km/h volt a végsebessége. Mivel az összsúlya közel két tonna, ez a teljesítmény egyenesen lenyűgöző. Váltója 3 fokozatú automata váltó volt. Az M100-as motor kiválóan alkalmas tartós nagy sebességű utazáshoz. Az M100-assal szerelt modellek legyártott darabszáma 16 583. További érdekesség még, hogy a Red Pig versenyautóban is ilyen Mercedes motor volt.
Ez a motor tehát eredményesnek mondható, hiszen erős volt, és több szériában is sikerrel szerepelt, ugyanakkor úttörő is volt, hiszen az első V8-as motorja volt a Mercedesnek, és ami még különleges benne, hogy európai szinten máig az egyik legnagyobb motor is egyben.

Iratkozz fel hírlevelünkre

Add meg az e-mail címed és kattints az alábbi gombra, hogy különleges akciókat és prémium ajánlatokat kaphass

hacklink casinolevant casinolevant giriş casinolevant güncel giriş orisbet orisbet giriş orisbet güncel orisbet güncel giriş kingbetting kingbetting güncel kingbetting giriş kingbetting güncel giriş orisbet orisbet giriş orisbet güncel orisbet güncel giriş wbahis wbahis giriş wbahis güncel wbahis güncel giriş interbahis güncel giriş interbahis mobil adres betebet betebet giriş betebet güncel giriş betebet mobil adres orisbet orisbet giriş orisbet güncel giriş orisbet güncel interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş interbahis mobil adres polobet polobet giriş polobet güncel polobet güncel giriş wbahis wbahis güncel wbahis güncel wbahis güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritking mobil adres wbahis wbahis giriş wbahis güncel wbahis güncel giriş milosbet milosbet giriş milosbet güncel milosbet güncel giriş tlcasino tlcasino giriş tlcasino güncel giriş tlcasino mobil adres betlike betlike giriş betlike güncel giriş betlike mobil adres safirbet safirbet giriş safirbet güncel giriş safirbet mobil adres betticket betticket giriş betticket güncel giriş betticket mobil adres polobet polobet giriş polboet güncel polobet güncel giriş interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş interbahis mobil adres betebet betebet giriş betebet güncel giriş betebet mobil adres betebet betebet giriş betebet güncel giriş betebet mobil adres meritking casibom casibom giriş casibom güncel casibom güncel giriş casibom casibom giriş casibom güncel casibom güncel giriş betparagon betparagon giriş betparagon güncel giriş betovis betovis giriş betovis güncel betovis güncel giriş betebet betebet giriş betebet güncel giriş betebet mobil adres meritking interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş interbahis mobil adres betlike betlike giriş betlike güncel giriş betlike mobil adres portobet portobet giriş portobet güncel giriş portobet mobil adres bahislion bahislion giriş bahislion güncel bahislion güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş kingroyal mobil adres interbahis interbahis giriş interbahis mobil adres interbahis güncel giriş polobet polobet giriş polobet güncel polobet güncel giriş bet paragon giriş bet paragon bet paragon güncel giriş betparagon 2026 bet paragon 2026 safirbet safirbet giriş safirbet güncel giriş safirbet mobil piabet piabet giriş piabet güncel giriş piabet mobil adres polobet polobet giriş polobet güncel polobet güncel giriş wbahis wbahis giriş wbahis güncel wbahis güncel giriş piabet piabet giris piabet güncel giris piabet mobil adres polobet polobet giriş polobet güncel polobet güncel giriş piabet piabet giris piabet güncel giris piabet mobil interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş interbahis mobil adres kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş kingroyal mobil adres meritking wbahis wbahis giriş wbahis güncel wbahis güncel giriş interbahis interbahis giriş holiganbet interbahis güncel giriş holiganbet holiganbet güncel interbahis mıobil adres holiganbet giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritking mobil adres casibom casibom giriş casibom güncel casibom güncel giriş betparagon betmoney betmoney giriş betmoney güncel betmoney güncel giriş portobet portobet giris portobet güncel portobet mobil adres betlike betlike giris betlike güncel betlike mobil adres casibom casibom giriş casibom güncel casibom güncel giriş betebet betebet giris betebet mobil adres betebet güncel kingbetting kingbetting giriş kingbetting güncel kingbetting güncel giriş lizabet lizabet giriş lizabet güncel lizabet güncel giriş hiltonbet hiltonbet giriş hiltonbet güncel hiltonbet güncel giriş lordbahis lordbahis giriş lordbahis güncel lordbahis güncel giriş betasus betasus giriş betasus güncel betasus güncel giriş meybet meybet giriş meybet mobil adres meybet güncel piabet piabet giriş piabet güncel piabet mobil adres wbahis wbahis giriş wbahis güncel wbahis güncel giriş polobet polobet giriş polobet güncel polobet güncel giriş orisbet orisbet giriş orisbet güncel orisbet güncel giriş zirvebet zirvebet giriş zirvebet giriş zirvebet güncel zirvebet güncel giriş kingroyal kingroyal giriş kingroyal güncel giriş kingroyal mobil adres meybet meybet giriş meybet güncel giriş meybet mobil adres holiganbet holiganbet giriş holiganbet güncel holiganbet güncel giriş meritking meritking giriş meritking güncel giriş meritking mobil adres piabet piabet giriş piabet güncel giriş piabet mobil adres galabet galabet giriş galabet güncel giriş galabet mobil adres interbahis interbahis giriş interbahis güncel giriş interbahis mobil adres wbahis wbahis giriş wbahis güncel wbahis güncel giriş betasus betasus giriş betasus güncel giriş lordbahis lordbahis giriş lordbahis güncel lordbahis güncel giriş betebet betebet giriş betebet mobil adres betebet güncel giriş idata randevu idata milbet milbet giriş milbet güncel milbet güncel giriş