Sok jó dolog kishelyen (is elfér)
Nálunk a 365 Oldtimer Museumban Mercedesek egész hada vár 1934-től egészen 2007-ig bezárólag. A mai hírlevélben egy örök klasszikusról lesz szó, ennek az autónak egy továbbfejlesztett „karosszéria-testvére” a W124 kódú Mercedes itt nálunk is szemügyre vehető. Figyelmedbe ajánljuk rendezvénytermünket, ami kiváló helyszín lehet céges és magán rendezvényekre is. Az itt nálunk megünnepelt szülinapok esetében a tortát mi álljuk!
Ugyan már több mint 41 éve, hogy a Mercedes-Benz bemutatta a W201-es kódú modellt, de az még mindig szüntelen ékesíti itthon is a flasztert. Az 1983-as megjelenését követően, a korábban már a pohár szélén is túlcsorduló luxushoz és grandiózus méretekkel felruházott Mercedesekhez szokott vásárlók, magasról köptek az alig 4,42 méter hosszú és csekély extrával rendelkező autóra. Ez az állapot csak addig tartott, amíg a 190E/d be nem bizonyította rátermettségét és azt, hogy az igencsak magas vételár minden centjét megérte. Az utastér éppen elegendő helyet biztosít 2+2 felnőtt és lábaik számára. A vezető egy malomkerék méretű kormánnyal irányíthatta, az amúgy már szervóval is gyártott autót. A rendkívül széles motorválaszték, a 2 literes 4 hengeres dieseltől, egészen a 3.6 literes 6 hengeres benzinesig terjedt. Ezen felül maximum napfénytetőt, két első elektromos ablakot, egy Blaupunkt rádiót és beépített kazettatartót kérhettük pluszba. Ugyan fényűző luxusban nem fürdőzhettünk benne, cserébe viszont a kor legjobb technikáit zsúfolta bele a cég a „kicsi” autóba. A tervezőiroda, több mint 40 féle hátsó futóművet fejlesztett ki hozzá és ennek lett egyetlen káprázatos eredménye, a térbeli lengőkaros hátsókerék-felfüggesztés (németül: Raumlenker-Hinterachse). Ami olyan szinten jó lett, hogy mind a mai napig ugyanilyen vagy ehhez erősen hasonlító hátsó futóművekkel szerelik a prémium-kategóriás autókat más gyártók is. Oldatlanként öt-öt lengőkarral sikerült megoldani azt, hogy az autó kerekei ki- és be-rugózáskor is ugyanabban a szögben érjék az utat. Elől eközben egy sokkalta egyszerűbb felépítésű, rugóstagos alsó háromszöglengőkaros megoldást választottak. Ezen felül, még olyan kolosszális újításokkal is találkozhatunk a W201 esetében, mint az egykaros excenteres pályájú ablaktörlő, mely a szélvédő 86 százalékát képes letörölni, vagy a gombnyomással lehajtható hátsó fejtámlák. Ezután a hatalmas adag szám és adat után, hogy hagyjak mindenkit egy kis levegőhöz jutni nyelni egyet áttérek inkább kevésbé tömör témákra, de terítéken még mindig a 190-es marad. Az autót még ma is sokszor említik egy lapon az „elpusztíthatatlan” jelzővel és ez az igazi különlegessége a „Baby-Benz-nek”. (Ezt a nevet a korábbi Mercedesekhez viszonyított kisebb méretéből fakadóan kapta.) A váltója elnyűhetetlen, a motorja még csak közelről sem ismerte a kopás fogalmát. Az autó egyetlen igazi ellensége csak a rozsda volt. Van egy két különösen rohadásra fogékony pont az autón, például a későbbi modelleken Sacco-deszkák alatt. Az egészen kevés hibáját könnyen a feledés homályába taszította az autó számtalan jó tulajdonsága. Mindenki szerette, akinek van ma is szereti és reméljük még sokáig itt járnak közöttünk ezek a vasorrú Mercedesek. (Írta: Baczoni Márton)
Segítség a hátsófutóműről mellékelt képhez:1 A négy keresztlengőkar csak a nyomásra és a vonóerőre reagál. Ezek nagyon könnyűek. 2 A felfüggesztési zsámoly továbbra is a hátsó tengely középső eleme. 3 Gumicsapágyak rögzítik a keresztlengőkarokat, és egyben biztosítják a vezetési kényelmet. 4 Egy összekötő rúd szolgál ötödik vezérlőkarként, és teszi teljessé a térbeli vezérlőkaros tengelyt.
Add meg az e-mail címed és kattints az alábbi gombra, hogy különleges akciókat és prémium ajánlatokat kaphass
Ajándékozza meg szeretteit 365 Oldtimer Musem ajándékutalványával! Megvásárolható a múzeumban, vagy online a képre vagy a gombra kattintva is!