A Mercury Eight a Ford Mercury részlegének első modellje volt 1939 és 1951 között. Azért hozták létre, hogy a Ford és a Lincoln között helyezkedjen el, mint köztes márka, és különböző karosszériaváltozatokat kínált, amelyek mindegyike V8-as motorral volt felszerelve. Ez volt az egyetlen modell, amelyet a Mercury kínált, amíg a márka az 1952-es modellévtől kezdve több sorozatot nem kezdett gyártani, ekkor pedig a típusmegjelölés megszűnt.
A Mercury Eight-nek három generációja volt: az első (1939-1940) saját karosszériával rendelkezett, amelyet a Lincoln-Zephyr ihletett; a második (1941-1948) a Ford karosszériáját adaptálta; a harmadik generáció (1949-1951) pedig megosztotta karosszériáját a Lincolnéval. A Mercury Eight-et a gazdaságosságot és a teljesítményt ötvöző autóként forgalmazták, “Az autó, mely igazán meg meri kérdezni: Miért?” szlogennel. Népszerű volt az autós dizájnerek körében is, akik módosították a megjelenését és a teljesítményét.
Az 1941-es Mercury Eight teljesen új formavilágot és néhány műszaki fejlesztést kapott. A Mercury mostantól a Ford Super DeLuxe karosszériáján osztozott, és a tengelytávot 2,0 hüvelykkel (51 mm) 118,0 hüvelykre (2 997 mm) növelték.
A futóművön számos finomítást hajtottak végre, többek között javítottak a rugóhosszon, a rugósebességen és a rugóterhelésen, valamint változtattak a lengőkarokon, a lengéscsillapítókon és a stabilizátoron, de továbbra is a régimódi keresztirányú rugókat használták. Az új karosszérián az ajtók alja a futóművek fölé szélesedett, ami szélesebb üléseket és belső teret tett lehetővé. Az autónak 2,0 hüvelykkel (51 mm) nagyobb volt a fejtér, kétrészes első sárvédők (eleinte háromrészes volt) és nagyobb üvegfelület. Az első oszlopok karcsúbbak lettek, a szélvédő pedig szélesebb, mélyebb és meredekebb szögben állt. A jobb láthatóság érdekében a parkolófényeket különállóan, a sárvédők tetején helyezték el. A fényszórók kereteit áttervezték.
Minden zárt Mercurynál a hátsó ablakok kinyíltak. Az első szellőzőszárnyak mostantól kurblival működtek, és a zárt autókban a szellőzőszárny-tartó rudak az ablakokkal együtt gördültek le. Az 1940-ben kínált négyajtós kabrió eltűnt, de megjelent egy kombi. A motorháztető mögötti Woodie wagon karosszériája megegyezett a Fordéval, és a vállalat Iron Mountain üzemében készült a Michigan felső-félszigeten található Iron Mountainben. A “Eight” feliratot a motorháztető hátuljára helyezték át. Az 1941-es modellévben 90 556 darab Mercury Eight-et adtak el.
A Mercury 8 Club Utility 1941-ben szerepelt az 1953-as „Most és mindörökké” című filmben, amelyben Burt Lancaster, Deborah Kerr, Montgomery Clift és Frank Sinatra játszott. Az autót Deborah Kerr karaktere, Karen Holmes vezette, aki egy katonai százados felesége volt, és viszonya volt Lancaster karakterével, Warden őrmesterrel. Az autó több jelenetben is látható, például amikor Karen felveszi Wardent a tengerpartról, vagy amikor együtt mennek egy szállodába. Az autó sötétkék színű volt, napbarnított tetővel és 6M-76-41-es rendszámmal.