Az első Admiralt 1937 elején mutatták be a Berlini Autókiállításon, bár a gyártás csak az év végén kezdődött meg. Ebben az évben mindössze nyolc darabot gyártottak belőle. 1937-ben a modell a Horch, a Mercedes-Benz és a Maybach egyre növekvő 3,5 literes kategóriájú luxusautóival próbálta felvenni a versenyt.
Ugyanakkor lényegesen alacsonyabb árral rendelkezett, mint prémiumgyártók hasonló méretű és motorizációjú autói, de technikailag egyszerű futóművével együtt a speciális karosszériák építőinek kedvencévé tette. Az 1938 végén bemutatott, valamivel kisebb, egységes karosszériájú Opel Kapitännel ellentétben az Admiral hagyományos, különálló alvázzal készült. Számos különböző kabrió és limuzin karosszériával jelent meg, és különböző jelentős mentőautókhoz is szolgáltatott alvázat, motort és futóművet.
Egy Opel ma legfeljebb attól luxus, hogy mindent kipipál a vevője az extralistán. A hatvanas-hetvenes években azonban egy egész modellsorozatot készített a cég a legigényesebb-leggazdagabb vásárlóknak: a KAD modelleknek is hívott (Kapitän, Admiral, Diplomat) trió közül a Diplomat volt a csúcs, a hét Volkswagen Bogár árába kerülő kupéváltozat pedig a zászló a csúcson.
Ebből mindössze 347 darab készült, és nemcsak ránézésre idézi fel Amerikát: a V8-as változat a Chevrolet 5,4 literes, 230 lóerős motorját is megkapta. Ma már csodáljuk, de az akkori európai autóvásárlók nem ilyenre vágytak, a kupé és a négyajtós sem volt sikertörténet. Az 1964 és ’68 között gyártott, fekvőlámpás Diplomat A után 1977-ig az állólámpás Diplomat B-vel próbálkoztak, aztán Európának maradt a kisebb, európaibb Senator.
Az autókat először 1964 februárjában mutatták be: A Chevrolet motorral hajtott V8-as Diplomák, gördültek le a gyártósorról.
Az Admiral B-t éppen időben mutatták be az 1969. márciusi Genfi Autószalonon az új Kapitännel és Diplomatával együtt. Míg a Kapitän gyártását 1970 májusától megszüntették, az Admiral és a Diplomat 1977-ig maradt fenn. Ezeket 1978-ban a kisebb Opel Senator váltotta fel.